Angyali mese

Kicsi angyal könnye pereg vigasztalja égi sereg. Elveszett a glóriája egyik felhőn sem találja. Ezüst fényű, kicsi ékszer viselése sosem kényszer. Büszke volt rá nagyon-nagyon értéke nem kincs vagy vagyon. Hold sugárból éjjel szőtte, szeretete fogta össze, fényét tiszta lelke adta. Vigyáz reá, megfogadta! ...és lám, mégis nyoma veszett! Szégyen, hogy mindez megesett! Hol lehet most?- kérdi ríva, társaira tekint sírva. Kutat szemük messze nézőn, szól az egyik együtt érzőn: Talán leesett a Földre. Rosszul tetted a felhőre. Kicsi angyal egyet gondol, megmenekül tán a gondtól, alászáll most, le a Földre, glóriáját megkeresse. De a Földön merre, hova? Mennyit kell kóborolnia? Melyik utat is szeresse? Hagyja, hogy szíve vezesse! Könnyem potyog, lábam fárad, nem láttad a glóriámat? Így kérdez meg minden embert, de glóriát senki nem lelt. Lován léptet szelíd lovag, kész elűzni a gondokat. Vidám szívű, de magányos, ahogy ez már hagyományos. Ha valaki sír, meghallja! Tudja, ezt Ő nem hagyhatja! Keresi, hogy hol segítsen, bánat már ne keserítsen! Kicsi lány ül az út szélén, könnye csorog fehér ingén. Lehajol hát szelíd lovag: Meséld el a gondjaidat! Angyal voltam fenn az égben, boldog voltam, vígan éltem. Minden bajtól védett... az ám... fejemen a szép glóriám! Elveszett, most mit tehetek? Boldog most sosem lehetek? Hordjam folyton bánatomat? Nem látják már mosolyomat? Szelíd lovag átöleli, simogatja, becézgeti: Ne sírj édes, kicsi angyal megbirkózunk minden bajjal! Én megóvlak, megvédelek s nem kell más, csak szereteted. Lelked tiszta, láttam rögtön, boldog leszel itt a Földön! Mosolyog már kicsi angyal, nem törődik már a bajjal. Kinek kell a glóriája, ha lovagját megtalálta? A mesének ezzel vége, meghallgatni tán megérte. Ha jól figyelsz megtalálod sorok közt a tanulságot. Kincseidet elvesztheted, de őrizd a szereteted! S könnyeiden át meglátod Ki hozza a boldogságod!